A válságkezelés évei

A feladat nem volt könnyű. Csakhamar kiderült, hogy nem csupán egy gazdaságilag éppen konszolidált, de továbbra is hihetetlenül alulfinanszírozott intézmény gazdálkodását kell valamilyen módon működőképessé tenni, s nem csupán a lényegében teljesen tönkrement épület rekonstrukciójának lebonyolításában kell „bábáskodni”, de újra kell gondolni az intézmény egész működési koncepcióját, a drasztikusan lecsökkentett létszámkereteken belül újjá kell szervezni a munkatársak körét és feladatrendszerét, újra ki kell dolgozni illetve pótolni kell az intézmény törvényes működéséhez szükséges dokumentáció zömét, meg kell teremteni a munkavégzéshez szükséges alapvető feltételeket… Egyszóval: újra kell indítani az intézményi tevékenység egészét.

Mindez természetesen nem feltétlenül jelenti a korábbi intézményvezetés bírálatát. Az intézmény történetének előző fejezetében már kitértünk arra, hogy milyen kivédhetetlen társadalmi-gazdasági mozgások sodorták az intézményt a válságba, s a rengeteg tennivaló közepette nem volt mód – és valójában szándék sem – hogy a felelősség kérdéseit kutassuk. Az egyetlen értelmes megoldásnak az tűnt, ha az intézmény jövőjével kezdünk el foglalkozni, méghozzá haladéktalanul.

Amint pedig elmondtuk, tennivaló bizony volt bőven, amit egy alig-alig használható épület néhány helyiségében, a hasonló városi közművelődési intézmények költségvetésének töredékéből (mintegy 15 – 25 százalékából!) kellett megoldani.
Az első fél év a tájékozódás és előkészítés időszaka volt. Az intézményt fenntartó Maroshegyi Kulturális Egyesület és Székesfehérvár Önkormányzata közművelődési megállapodást kötött egymással, s ennek köszönhetően az önkormányzat, 2005-ben 3.400 ezer forintos támogatást nyújtott az intézmény működéséhez. Az intézményt már a korábbi években is támogató Területi Művelődési Intézmények Egyesülete – a TEMI, amely az „elárvult”, volt szakszervezeti intézményeket országosan támogató szervezet – ugyanebben az évben 9 millió forinttal támogatta a Gárdonyit, így az intézmény abban az évben, saját szerény bevételével együtt mintegy 15 millió forintból gazdálkodhatott. Ez pedig annyit jelentett, hogy csak hihetetlen erőfeszítéssel és már-már az öncsonkítással egyenlő önkorlátozással tudtuk elkerülni az újabb fizetésképtelenséget. Bármennyire is próbáltuk megőrizni a még megmaradt közművelődési formákat – megszokott rendezvényeket, szakköröket, klubokat – több ezek közül nem élte túl az évet. Eltűnt a havi rendszerességgel megtartott báli rendezvény, megszakadt a „Maroshegyi beszélgetések – kötetlenül” című sorozat; mondhatni, a rendszeres közművelődési formák közül csupán az Ikarusz Néptáncegyüttes, az Ikarusz Népi Hímző Szakkör és a két nyugdíjasklub élte túl a krízist. (Az év végével a népi hímzők is elhagyták az intézményt, ők azonban nem a gazdasági helyzet áldozatai voltak, távozásuk más okból következett be.)

Az év második felében aztán – lényegében az első „teljes közművelődési évad” kezdetével, kis lépésekkel bár, de megindult a tartalmi tevékenység újraépítése. Csatlakozva a maroshegyi Táncsics Mihály Általános Iskolában már évek óta rendszeresen meghirdetett gyermek meseíró pályázathoz, „Tollpihe” Meseíró Pályázat címen, közösen hirdettünk pályázatot, s ahhoz kapcsolódóan „felkészítő foglalkozásokat” szerveztünk az érdeklődő gyermekeknek Sohonyai Edit írónő és Kálnay Adél József Attila-díjas írónő szakmai vezetésével. Az első zsűri elnöke Lázár Ervin volt 2006 januárjában, majd a tavasz során ebből a pályázatból nőtt ki az azóta is működő „Tollpihe” Klub is, (1. kép) amelynek tagjai immár a helyi sajtó hasábjain, irodalmi antológiában „publikálnak” s meséik megjelennek a Fehérvár Televízió képernyőjén is. (2. kép)
Mindez már a 2006. évre is átnyúlóan, jól példázza mindazon folyamatokat, ahogyan az egymásra épülőkis lépések, összességükben a tartalmi tevékenység fejlődését eredményezték. Ugyanekkor indult útjára a „Műhelyszín” – Program is, amely lényegében egy alkotási lehetőséggel egybekötött kiállítás, amelynek három hete alatt a látogatók, a kiállító(k) segítségével készíthetik el a maguk üvegfestéses, tűzzománcos. Intarziás stb. tárgyait. Ugyanezzel a szemlélettel váltak rendszeressé a könyvtári estek is: igényes, érdeklődést keltő estek szervezése, melyek közülcsak egy kiemelkedő példaként említhetjük a 2006. februári „Kalevala-estet”, amelyet a sokáig a városban élő, tanító és alkotó Szopory Nagy Lajos emléke jegyében rendeztünk, s amelyen a finn kulturális attasé is megjelent. Újjászerveztük az időlegesenugyancsak megszűnt Baba-Mama Klubot, s új alapokra is helyeztük a tevékenységét, amennyiben az egészségügyi tanácsadás mellett egyre több egyéb téma is bekerült a programba, mint például a jogi tanácsadás, a babadivat vagy a gyermekruha csere, stb. Megújult a nyugdíjasklubok vezetése és tevékenysége is, és immár egyre érdekesebb programokkal várják egyre gyarapodó tagságukat. S mindezek csupán példák, változatok a kis lépésekben megvalósított, a lehetőségek szoros korlátai között is végrehajtható fejlődésre, amely a 2005/2006-os közművelődési évadot jellemezte. Minden területre kiterjedő, részletes számvetésre természetesen nincs módunk, ezt az intézményi dokumentáció amúgy is tartalmazza, ez a néhány példa azonban jól szemlélteti az „előre menekülés” folyamatát.
Mindennek következtében a 2006. évet nagyobb lendülettel és már némi megalapozottsággal kezdhettük el. A tartalmi tevékenység terén lényegében folytattuk az előző évadban megkezdetteket, s egyre nyilvánvalóbbá vált az a működési koncepció is, amelyet követve az intézmény egyre jobban betöltheti a városrész közművelődési alapellátásának funkcióját, és sajátos elemként egyben integrálódhat a város közművelődésének egészébe is. Ez pedig röviden: alapellátást biztosítani a városrész azon lakóinak, akik koruknál vagy helyzetüknél fogva nehezen mozdulnak ki szűkebb lakóhelyükről, s ezért a városban lévő művelődési lehetőségek számukra nem, vagy nehezen elérhetőek, továbbá az alkotás lehetőségének minél kiterjedtebb biztosításával segíteni az aktív kultúrálódást, a tevőleges művelődést az érdeklődők számára. (3. kép)Ebben az irányban kezdtük továbbfejleszteni tevékenységünket, s ennek jegyében gondoltuk össze 2006 végén hosszútávú elképzeléseinket is, amely immár átgondolt és egymásra épülő lépésekben vázolja fel a következő négy-hat év feladatait. Ezzel vágtunk neki a 2007. évnek, amelyre nézve ajánljuk az olvasó szíves figyelmébe az Amit adni akarunk menüpontban található „Jöjjön el hozzánk!” című írást.

A tartalmi tevékenység mellett persze az összes egyéb területen is meg kellett kezdeni az intézmény revitalizálását. 2006 januárjában nem túl nagy, ám az intézmény szempontjából mégis igen jelentős személyi változások történtek. Az intézmény addigi, négy órában foglalkoztatott gazdasági vezetője távozott, és munkakörét nem töltöttük be. A könyvelést egy külső cégre bíztuk, a napi gazdasági feladatok ellátására pedig egy gazdasági ügyintézőt vettünk fel, aki szervezési feladatok ellátásával a tartalmi munkát végző dolgozókat is tehermentesíteni tudja. Ezzel egyidőben sor került egy új művelődésszervező-könyvtáros felvételére is sor került, akinek belépésével a tartalmi tevékenység „üzembiztonsága” elérte a minimálisan kívánatos szintet és az akkor már növekvő feladatok elosztása is rendezettebbé válhatott. 2006 októberében végül a korábbi egyetlen művelődésszervező is megvált az intézménytől, s a helyére felvett új munkatárssal alakult ki az intézmény jelenlegi kollektívája.

Párhuzamosan mindezekkel az épület még mindig beázott, 2005 szeptemberében le kellett bontani a lépcsőházi álmennyezetet, mert a le-lehulló gipsz elemek már életveszélyessé tették az épületben való tartózkodást. A tél folyamán, az elmúlt évekhez hasonlóan, még mindig vödrök, lavórok és babakádak sora foglalta el a folyosókat, hogy felfogja a lecsepegő esővizet, hólét. Gyakran fordult elő, hogy a szabadban már elvonult eső után, bent az épületben még mindig „esett az eső”. (4. kép) Mindennek 2006 nyarán vetett véget az épület tetőzetének és csapadékvíz-elvezetésének felújítása, amelyet az önkormányzat mintegy ötvenmilliós beruházással valósított meg. (5. kép) Mondhatni valóban a legutolsó pillanatban, mert a munkálatok során, a munkásoknak több bokrot s még egy kisebb fát is ki kellett vágniuk, amelyek a régi lapos tetőn növekedtek. Tehát mindez már a múlté, 2006 decemberében már a belső rekonstrukcióra vonatkozó elképzelések egyeztetésére és elfogadására került sor. (6. kép) A tartalmi munka szempontjából tehát a helyzet továbbra sem megoldott, ám a további károsodás és az életveszély megszűnt, s remény van a belső átépítésre is.

A leírtak mellett igyekeztünk normalizálni munkakörülményeinket és az intézményi dokumentációt is. Folyamatosan zajlott a szervezeti és működési szabályzat átdolgozása, a csatlakozó, mintegy tizenöt szabályzat kidolgozása, a szerződési és ügyviteli rend kialakítása és még ezer olyan feladat megoldása, amely a közönség számára láthatatlan, „eredményként” meg nem mutatkozó, mégis sok időt és energiát, s persze pénzt is igénylő tennivaló. Közben robbantak az „időzített bombák”, jelentkeztek a korábbi csődhelyzetből következő, elmaradt kifizetések, kamatterhek kötelezettségei is. Nagy előrelépésnek számított, hogy sikerült két használt számítógépet vásárolnunk, hogy az alapvető irodai munkát el tudjuk végezni. Darabonként bruttó 4.000 forintért jutottunk hozzá, el lehet képzelni, mire jók, de jelenleg még mindig ezeken dolgozunk. A telefonközpontunk felmondta a szolgálatot, tizennyolc éves fénymásolónk szintén… Nem túlzás, hogy néha egy légtornász ügyességével kellett egyensúlyozni a „muszáj” és a „nincs” között. És bizony kell még ma is, mert ezen a téren mindig csak a „muszáj” kategóriában tudhattunk előre lépni, s ott sem a kellő mértékben. Újra van például telefonunk és egy valamivel jobb, használt fénymásolónk, de továbbra sincs az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas számítógépünk, pedig az már kötelező, elvégre 2007-et írunk! A XXI. században élünk! Gyakran csak a „társbérlő” Gárdonyi Szakközépiskola jóindulatának köszönhető, hogy modern kötelezettségeinknek is eleget tudunk tenni. Időnként még számunkra is csodának tűnik, hogy ez a honlap létezik, és Ön elolvashatja ezt az írást. Talán mondanunk sem kell, hogy ingyen-segítséggel, többletmunkával jött létre.

Ilyen erőfeszítések árán azonban mégis eljutottunk oda, hogy úgy érezzük, a Gárdonyi talán túljutott a krízishelyzeten. A tartalmi munka vonatkozásában mindenképpen jogos ezt hinnünk, és azt is reméljük, hogy egyéb tekintetben sem elvakult optimizmus ebben bíznunk. 2006-ban az önkormányzat 9,2 millióval, a TEMI pedig 9,8 millióval támogatta az intézményt, az önkormányzat részéről tehát egy jelentősebb, a TEMI részéről egy mérsékeltebb emelésről számolhatunk be. Így az intézmény költségvetése 2006-ban összesen mintegy 22 millióra emelkedett, amivel felküzdöttük magunkat a hasonló intézmények költségvetésének egyharmadára-egynegyedére. Közben, mint látható, tevékenységünk egyre dinamikusabban fejlődik, az intézmény működése egyre inkább normalizálódik. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Gárdonyi mindkét évben jelentős támogató szerepet vállalt rangos városi kulturális események – jelesül például a 2005-ös és 2006-os Királyi Esküvők vagy a városi Március 15-i ünnepségek (7-8. és 9. kép) – megszervezésében és lebonyolításában, keserűen kell megállapítanunk, hogy támogatottságunknak sem növekedése, sem pedig a társintézményekhez viszonyított aránya nem tükrözi a teljesítményünk növekedését. A keserűség pedig korántsem valamiféle „duzzogásból” ered, hanem abból az aggodalomból, hogy ha a válságból épp csak kijutott intézmény finanszírozottsága nem stabilizálódik, záros határidőn belül egy újabb, még súlyosabb, s talán végzetes krízissel kell szembenéznünk.

Mindez azonban még a jövő titka, s amint az talán az eddigiekből is kiderült, mi tesszük a dolgunkat. És optimisták vagyunk, remélhetőleg nem alaptalanul. Következik tehát a 2007. esztendő.